ingatlan város

Jegymentes parkolást vezettek be az egyik budapesti plázában

Jegymentes parkolást vezettek be az egyik budapesti plázában

Teljes mértékben érintés- és jegymentes digitális parkolást vezetett be a Parkl a bevásárlóközpontok közül először a Duna Plazában. A fejlesztés célja, hogy a parkolással kapcsolatos tevékenységek úgy, mint a be- és kijutás, valamint fizetés teljesen automatikusan, felesleges papírhasználat nélkül, azaz jegy- és készpénzmentesen történjen. Ennek köszönhetően nincs többé elhagyott parkolójegy probléma, sorompózás vagy gombnyomkodás, sőt, ezáltal a pláza ökológiai lábnyoma is jelentősen csökken.

Kilátó nyílik a Széll Kálmán tér mellett

Kilátó nyílik a Széll Kálmán tér mellett

Jövőre fejeződhet be az egykori Posta-palota átépítése és azon túl, hogy az MNB irodájaként fog üzemelni, más funkciókat is kap az épület, ennek részeként a korábban nem látogatható terek is bejárhatóvá válnak. Zubreczki Dávid, az Urbanista alapítója mutatta be fotókon, hogy milyen lesz a kilátás, az új nevén Buda Palotaként emlegetett épület kilátójából.

Jövő év elején kezdődhet a Lánchíd felújítása

Jövő év elején kezdődhet a Lánchíd felújítása

Elfogadta a közbeszerzés műszaki tartalmát a BKK igazgatósága, így már a jövő év elején elkezdheti a Lánchíd felújítását a majdani győztes. A híd addig is biztonságos marad – erről a Budapest Közút szakemberei gondoskodnak: szombattól a déli járda ideiglenes lezárásával - szerepel a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala közleményében.

Jelentősen átalakulhat a Városliget környékének közlekedése

Jelentősen átalakulhat a Városliget környékének közlekedése

Átfogó tervek születtek a Városliget és környékének közlekedési fejlesztésére vonatkozóan, melynek során a forgalomcsillapítási tervek megvalósulásával megváltozik az autós, a gyalogos és a kerékpáros forgalom, valamint a parkolási lehetőségek - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tervek kapcsán a közösségi oldalán Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója is megszólalt.

Lezárják az M3-as metró egyik kijáratát

Lezárják az M3-as metró egyik kijáratát

Az M3-as metróvonal felújításához kapcsolódóan újabb állomáson, a Nyugati pályaudvarnál is elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok - közölte a BKK.

Elképesztő tetőteraszok Budapest felett (képek)

Elképesztő tetőteraszok Budapest felett (képek)

A világon sok olyan város van, ahol az épületek tetején előszeretettel alakítanak ki teraszokat, hogy azok közösségi térként szolgáljanak az ott lakók számára. Budapesten ennek kevésbé van hagyománya, de az utóbbi években nálunk is egyre több helyen találunk éttermeket, bárokat, sőt elvétve medencéket is a belvárosi épületek tetején, ráadásul az új építésű társasházaknál is vannak példák arra, hogy az épület tetején, közösségi térként, tetőteraszt alakítsanak ki. Az alábbiakban ezek között keresgéltünk és a legjobbakat egy galériában gyűjtöttük össze.

Megkezdődhet az új pécsi vásárcsarnok építése

Megkezdődhet az új pécsi vásárcsarnok építése

Az új pécsi vásárcsarnok megépítéséhez szükséges kiegészítő forrásról is döntött szerdai rendkívüli ülésén a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése, ennek értelmében megindulhat a több mint hárommilliárd forintból, javarészt fejlesztési forrásból finanszírozott létesítmény kivitelezése.

Újabb skybar nyitott Budapesten egy belvárosi szálloda tetején (képek)

Újabb skybar nyitott Budapesten egy belvárosi szálloda tetején (képek)

Ahogy ma reggeli cikkünkben is írtuk, egyre több a belvárosi tetőteraszokon kialakított bár Budapesten, amelyekhez a szállodák is előszeretettel csatlakoznak. Ezúttal a Marriott tetején nyitott meg a Liz and Chain Sky Lounge, ami a szálloda földszintjén üzemelő bár bővítéseként szolgálja ki a vendégeket.

Így halad a Nyugati-pályaudvar felújítása (képek)

Így halad a Nyugati-pályaudvar felújítása (képek)

Folyamatosan halad a rekonstrukció a Nyugati pályaudvar mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezetén. Az ütemtervnek megfelelően a bádogszerkezeti elemek bontásához szükséges két toronydaru közül megépült az első. A második a következő hetekben készülhet el. A vágánycsarnok tetőzetén, a már folyamatban lévő első fázisban tervezett bontási műveleteket várhatóan szeptember végéig fejezik be - olvasható a MÁV-csoport oldalán.

Kiderült, mikorra készülhet el a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani-híd

Kiderült, mikorra készülhet el a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani-híd

Korábban a Portfolionál is többször írtunk a Dél-Buda és Dél-Pest összekötését lehetővé tevő Galvani-híd tervéről. Most Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszavának adott interjúban beszélt a híddal kapcsolatos részletekről. Az államtitkár a híd kapcsán elmondta, hogy legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender és az építkezés három évig tarthat. Emellett a fővárossal való együttműködésre is új javaslatokat tett.

Döntött a kormány: támogatja a Gellért-hegyi sikló megépítését

Döntött a kormány: támogatja a Gellért-hegyi sikló megépítését

Egy hete írtunk arról, hogy újabb lökést kaphat a Gellért-hegyi siklóprojekt. A pénteki Magyar Közlönyből viszont már egyértelműen kiderül, hogy a kormány támogatja a Tabánból induló, a Gellért-hegy új kötöttpályás megközelítését lehetővé tevő, a turistabuszok forgalmát kiváltó, környezetbarát és akadálymentes közlekedést biztosító sikló megépítését. Emellett a Gellért-hegyi városi park átfogó közterületi megújításával is egyetért, melyek előkészítésére összesen 1,5 milliárd forintot biztosít.

Első látásra meglepő dologra kap 1,5 milliárdot Brüsszeltől a XI. kerület

Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Szerencsére már nem mindenkinek kínkeserves a belvárosi parkoló keresés

Szerencsére már nem mindenkinek kínkeserves a belvárosi parkoló keresés

Bár a korlátozások alatt jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentes parkolás bevezetésével a parkolóhelyek kihasználtsága változatlanul magas maradt. Utóbbi sok belvárosi lakos és ott dolgozó életét nehezítette meg. A 2018-ban telepített szenzorok segítségével azonban 2500 darab V. kerületi közterületi parkolóhely valós idejű foglaltsági adatait láthatták a használók egy alkalmazáson keresztül - szerepel a Vodafone közleményében.

Évekig vártunk rá, végre elkészült - Így néz ki a Millenáris új parkja felülről (videó)

Évekig vártunk rá, végre elkészült - Így néz ki a Millenáris új parkja felülről (videó)

Évek óta vártuk, hogy elkészüljön a Millenáris Park bővítése, melynek részeként a Margit körút - Fény utca - Kis Rókus utca által határolt terület egy parkká alakult át. A bevásárlóközpont melletti vertikális zöldfal miatt már korábban is egyre látványosabb volt a projekt, ezúttal azonban egy drónvideó segítségével nézhetjük meg a szinte teljesen elkészült parkot.

Vitézy: csak a kötöttpályás vonalak, a HÉV és a vasút fejlesztésével lesz kevesebb autó Budapesten

Vitézy: csak a kötöttpályás vonalak, a HÉV és a vasút fejlesztésével lesz kevesebb autó Budapesten

A fővárosi mérések alapján nem történt érdemi változás a levegő minőségében a kijárási korlátozások ideje alatt. Vitézy Dávid szerint a levegő minősége, Budapest közlekedése érdemben csak a kötöttpályás vonalak, a vasút és a HÉV versenyképességének növelésével javítható és csak így lehetne elérni, hogy csökkenjen az autók száma - írja a BFK vezetője közösségi oldalán, a Népszava cikke alapján.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Holdblog

Fegyverkezik a világ

Működött a fenyegetés. 2021-ben a harminckét NATO-tag közül csak öt állam volt hajlandó teljesíteni a GDP-arányosan...

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.